Maszk „ki mit tud”

A maszk viselése ajánlott a mindennapokban nélkülözhetetlen munkát végző embereknek, pl. egészségügyi dolgozóknak, illetve bárkinek, hogy az országos vagy az egész világra kiterjedő influenzajárvány esetén csökkentse a kórokozók belélegzésének kockázatát


A WHO ajánlása szerint a maszk típusának kiválasztásakor mérlegelni kell az egyéni kockázatot, mely függ a fertőzött személyekkel való találkozás gyakoriságától, az érintkezés közelségétől (<1 m). Közterületeken bármely maszk viselhető, de az influenzavírus terjedésének kivédésére nem mindegyik maszk bizonyult hatásosnak.
Az 1918-as, spanyolnáthaként ismert influenza világjárvány idején, amikor még nem volt lehetőség sem a vírusellenes gyógyszeres megelőzésre és kezelésre, sem a betegség elleni oltásra, felismerték, hogy arcmaszk viselésével csökkenteni lehet a fertőzés rizikóját és terjedését
A jelenleg kereskedelmi forgalomban kapható egészségügyi arcmaszkok eltérő típusúak, és különböző védelmi
fokozattal rendelkeznek, nem mindegyik gátolja meg az influenzavírus bejutását a szervezetbe.
Papír arcmaszk: Csak alap arcvédelmet biztosít, nem véd a cseppfertőzések ellen.
Sebészi maszk: Fizikai védelmet biztosít a száj- és orrnyálkahártyáinak nagyobb részecskeméretű cseppfertőzéseivel szemben.
Fluid shield maszk: Finomabb szűrőfelülete védelmet biztosít kisebb, folyékony halmazállapotú (aerosol) fertőzésekkel szemben.
FFP2 maszk: Biztosítja a kontamináció fizikai gátját, és védelmet biztosít maximum 10x-es koncentrációjú
szilárd és nem illékony, folyékony halmazállapotú részecskékkel szemben.
FFP3 maszk: Biztosítja a kontamináció fizikai gátját, és védelmet biztosít maximum 20x-os koncentrációjú szilárd és nem illékony, folyékony halmazállapotú részecskékkel szemben.
Az FFP2 és FFP3 típusú maszkok hatékonyan gátolják az influenzavírusok bejutását, az emberi szervezetbe, szemben a sebészi maszkkal, amely a kisebb méretű partikulumokat.
Az Actiprotect arcmaszk – melyet a GSK fejlesztett ki és forgalmaz, abban különbözik az összes FFP2-es típusú maszktól, hogy nem csak meggátolja az influenza vírus bejutását a szervezetbe, hanem a fel szín re kerülő vírusokat meg is öli, így a maszk eltávolításakor, érintésekor sem áll fenn a megfertőződés veszélye – megfelel egy FFP2 vagy N95 standard respirátor maszknak, mely vírusölő (Virucoat) bevonattal rendelkezik. A maszk 4 loggal (10 000x) nagyobb védelmet biztosít influenzavírus ellen, mint a többi, bevonat nélküli maszk. Véd egyéb vírusinfekciókkal szemben is (pl. légúti vírusok, varicella, coronavírus, cytomegalovírus, és kanyaró), de nem ugyanilyen mértékben. Az arcmaszk négy rétegből áll, belső és külső rétege biztosítja a formáját, tartósságát és kényelmes viselését. A középső réteg elektrosztatikus felszínének köszönhetően megszűri a levegőben található vírusokat. Mindezek mellett a külső réteg két legfontosabb tulajdonsága, hogy Virucoat ható anyagú bevonattal rendelkezik, amely elpusztítja a felületével érintkező influenzavírusokat, valamint nedvesség elleni védelem: polipropilén réteg – megköti a nedvességet, a levegőt átengedi.
Mit tartalmaz a vírusölő bevonat:
• Gantrez: A személyi higiénét biztosító termékekben – mint például a fogkrémek – gyakran használt acid (sav). Segíti a citromsav megkötését a poliészter rostokon és segít megőrizni az alacsony pH-szintet.
• Citric acid/citromsav: Étkezési sav. Ez a legfontosabb összetevő, az aktív hatóanyag, amely biztosítja a vírusok elpusztításához szükséges alacsony pH-t a maszk felületén.
• Polysorbate 20/Tween: Stabilizátor és emulzifikáns. A maszk rugalmasságát és bevonatának egyenletes eloszlását biztosítja. A bevonat jól tolerálható: nem irritál, nem okoz érzékenységet, latex-mentes.
• megvédi viselőjét mások fertőzésével szemben
• megvéd az auto-infekciótól
• maszk érintésekor fellépő fertőzésveszély esetén
• környezeti fertőzésektől.
A WHO külön felhívja a figyelmet arra, hogy az arc maszk csak akkor védi meg viselőjét, ha rendeltetésének megfelelően használja, valamint, ha a közterületeken igyekszik minimálisan 1 méter távolságot tartani másoktól, és az alapvető higiénés szabályokat betartja.
Figyelmeztetés: Ki kell dobni a maszkot, és újat kell felhelyezni, ha:
• viselője nehezen tud levegőt venni;
• a maszk megsérült;
• a maszk fertőzött vagy vizes lett;
• a maszk fertőzött területen elmozdult az arcáról;
• ha már több mint 24 órája viselik.
A maszk egyszer használatos: levétel után nem szabad visszahelyezni (újra felvenni), nem lehet kimosni, fertőtleníteni.


« vissza

Időpont foglalás

 

Időpont foglalás ›
A foglaláshoz regisztráció szükséges.
Regisztráció ›
Ha már regisztrált, az oldal tetején található link segítségével beléphet.
Az orvos válaszol
Tegye fel kérdését - írásban válaszolunk Önnek Kérdezzen Ön is! ›
Mennyire tetszenek Önnek a megújult Citymed oldalak?