2007-03-29
|
Tisztelt Doktornő!
Egy érdekes(?) esetben kérném a segítségét.
Furcsa bőrviszketést érzek, szinte állandóan a nem szervem körül (férfi
vagyok).
Először arra gyanakodtam, hogy a gumirozott alsónemű okozza ezt,
hogy ugymond "vágja a combon". De ezt a fajta fehérneműt már nem
hordom, de a viszketés mégsem múlik.
Aránylag nagy, piros folt van jelen mindkét combomon, illetve a nem
szervem felett is (ezek nem nagyok, s ritkán jönnek elő). A péniszemen
viszont nem jelentkezik semmilyen tünet.
Abban kérném a segítségét, hogy adjon nekem tanácsot arra, hogy
milyen kenőcsöt, vagy gyógyszert vásároljak. Azaz igazság, hogy
orvoshoz nem szívesen megyek, egyrészt a munkám miatt, másrészt
pedig kínosnak érzem.
Nemi betegségre pedig nem gyanakszom, hiszen ahhoz legalább egy
alkalommal kellett volna szexuális kapcsolatot létesítenem.
Nagyon köszönöm, Tisztelettel:
GB
Kedves GB
Elnézést, hogy nem tudtam azonnal válaszolni, de hosszabb ideig külföldön voltam.
A leírt tünetek alapján Önnek az összefekvő bőrfelületek gyulladása, kipállása (orvosi neve: intertrigo) lehet. Elősegíti a kipállást a levegőtől elzárt mély hajlatokban megrekedt nedvesség. Ez a folyamat eléggé gyakori, szinte bárkinél előfordulhat. A kipállás gyorsan hajlamos felülfertőződésre. Az Ön által leírt tünetek gombás felülfertőződésre utalnak. Kezelésében a helyileg alkalmazott gomba ellenes szerek javasoltak. Recept nélkül a terbinafine tartalmú Lamisil, vagy Terbisil kenőcs használata javasolt folyamatosan 3 hétig, naponta 2 alkalommal. Kiterjedt, régóta fenálló esetben előfordul, hogy kiegészítő, belső kezelés is szükséges.
Üdvözlettel
Dr. Szijártó Elvira